LotuszElvalaszto

Blog

Blog

A rossz állapotú Szenvedélyes ember

Mottó: Késsel lehet vajat kenni és ölni is. Nem mindegy ki fogja.

Egy kronós tanfolyami hallgató beszámolója ihlette ezt az írást.

Noémi Érzékeny adottságú. A Kronobiológia szemléletét a hétköznapjaiban is alkalmazza. Ügyfeleken, barátokon, ...

Fél évvel ezelőtt új kolléganőt kapott. Finom szenzorai már akkor jelezték, hogy vigyázz, légy óvatos. Az újdonsült kolléganő már a harmadik napon mondogatta, hogy mennyire szereti Noémit. (Ez igazi Szenvedélyes működés. Ami a szívemen, az a számon. Bármi is zajlik benne, azt ki kell fejeznie.) Aztán ez a lelkesedés elmaradt.

"Nehéz félév volt ez, a megérzéseim miatt már az első napon villogott a piros lámpa, de mivel nem én döntöttem a foglalkoztatásával kapcsolatban, hát tűrtem, amikor tudtam. Nagyon csúnya vége lett (részemről egy kisebb összeomlással, de már kijöttem a gödörből). Sajnos a kronós számok nem mutatják, hogy egy ember mennyi sérülést visz magával, mennyire "fejlett" és milyen szinten szeretné élni az életét. Mindenesetre a lényeg, hogy csak most néztem rá a Kronójára. Kiderült, hogy Szenvedélyes.  Ezúttal kiegészíteném a Szenvedélyes jellemzőjét. Sajnos a tapasztalataim fényében nem mindegy, hogy mire fordítja ezt a sok érzelmi energiát, szenvedélyt és tehetséget. Jóra vagy mások bántására. 

Nem mondom, hogy megbocsátottam neki vagy bármiben felmentést adok, de picit más megvilágításban látom őt. És egyben óvlak titeket a skizofrén és/vagy pszichopata vonásokat mutató Szenvedélyesektől, na ez nehéz konstrukció..."

(Mindenképp időben megnézem a leendő kolléganő születési dátumát, ha meglesz, hogy kit veszünk fel. Majd megnézzem a honlapon, mert már egészen elfelejtettem a kézzel számolást. De nagyon köszi Ildi és Zsuzsi, mennyivel könnyebb az éves előfizetés mellett kettőt kattintani...:)))"

Igen, nekünk is. Így nincs elszámolás, ami gyakran megesik, ha kockás papíron csináljuk.

A Kronobiológia tanfolyamon az egyes adottságok árnyoldalával és stresszviselkedésével is foglalkozunk. De az egyes temperamentum szélsőségesen kellemetlen oldalát idővel elfelejtjük. Az ilyen megmérő esetek idézik fel bennünk, hogy érdemes többet foglalkozni a jegyzet utolsó soraival is. 

A Kronós adottságunk a velünk született alap. De hogy hogyan sérülünk, milyen gyerekkorunk volt és erre hogyan reagáltunk, milyen patológiás állapot alakult ki, az már a képletből nem derül ki.

Viszont egészen más megnyilvánulásokra hajlamosít egy Érzékeny, egy Önérvényesítő vagy egy Szenvedélyes adottság.

Az egészséges Szenvedélyes ember bearanyozza a társasági életet, a patológiás Szenvedélyes erős és csapongó érzelmi energiái romboló hatásúak a környezetre. 

Bár a fenti Szenvedélyes kolléganő átgázolt az Érzékeny Noémin, de a sokévnyi önmunka és az ügyes módszerek segítettek neki a saját hajánál fogva kihúzni őt a bajból.

Az egyes vérmérsékleti típusok stressz és paradox reakcióira még biztosan visszatérünk.

Ha szeretnél a témában további érdekes információkat olvasni és szeretnéd rendszeresen megkapni az aktuális bioritmusodat, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.

Előfizetés

Személyiségteszt

Munkafelület

Tanfolyam

Videók