Blog
![Blog](https://krono-cms-assets.s3.eu-central-1.amazonaws.com/Anne_zo_ld_Orombo_Filmek_Krono_s_szemmel_8b7e373a99.png)
Anne a Zöld Oromból
Egyik kedvenc gyerekkori filmem Anne a Zöld Oromból. Többször is megnéztem.
A legszórakoztatóbb rész, amikor hazafelé tartanak Matthew-val a vonatállomásról. 11 évesen végre örökbe fogadta egy testvérpár, akik egy fiút kértek az árvaházból, de valami oknál fogva Anne-t küldték. Anne annyira boldog, hiszen eddig egyik családtól a másikhoz került és mindenhol rosszul bántak vele. Most pedig az öreg Matthew-val kocsikázik az új otthona felé a mezőn át.
Már a film első kockáiból kiderül, hogy az idős férfi nem sokat szól. Később kiderül, mennyire félénk, hiszen még udvarolni sem mert az egykori szerelmének. Sőt, a hétköznapok során is minden érzelmileg terhelt helyzet elől az istállóban keres menedéket, ahol a tehenekkel szerencsére nem kell beszélgetni.
Nos, ez a Matthew viszi haza Anne-t, aki élénk fantáziájú és igen cserfes kislány. Be nem áll a szája. Máris beleszeretett a vidékbe. A tavat, ami mellett elhaladnak máris elnevezi a fénylő tavának. Új nevet ad magának és ..
Matthew szinte ijedten és némán hajtja a kocsit a szóáradattól döbbenten. De mire a hazaérnek, Anne már le is vette a lábáról. Tudja, hogy a nővére ki lesz akadva, ha meglátja, hogy egy lányt hozott, sőt egy ilyen cserfeset és titokban kiélvezi magában ezt a rövid és színes üdeséget, amit Anne lelkes lénye áraszt magából.
Aki ismeri a Kronobiológiát, egyből látja a karaktereket és felismeri Matthew-ban az Érzékeny érzelmi adottságot. A férfi számára veszélyesek az érzelmek és feladat bármiről is beszélni. Ellenben Anne Szenvedélyes és visszatarthatatlanul hatni akar a világra, alig várja, hogy a világ is hasson rá. Hihetetlen késztetést érez arra, hogy minden gondolatát szavakba öntse.
És akkor még nem is beszéltünk Marilláról, akit megkeményített az élet - de Anne őt is leveszi a lábáról és sírig tartó szövetségesek lesznek.
Tudom, szakmai ártalom, de a legtöbb filmet Kronós szemmel nézem. A jó írók remek érzékkel építik fel az egyes karaktereket. Akárcsak egy focimeccsen, én legszívesebben a Kronobiológia alapján közvetíteném a szereplők között feszülő konfliktusokat.
Ha szeretnél a témában további érdekes információkat olvasni és szeretnéd rendszeresen megkapni az aktuális bioritmusodat, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre
![Payment](https://krono-cms-assets.s3.eu-central-1.amazonaws.com/Elofizetes_keret_nelkuel_23181401c2.png)
![Analysis](https://krono-cms-assets.s3.eu-central-1.amazonaws.com/Szemelyisegteszt_v2_keret_nelkuel_f1cd5bb010.png)
![Worksheet](https://krono-cms-assets.s3.eu-central-1.amazonaws.com/Munkafeluelet_0835829d14.png)
![Course](https://krono-cms-assets.s3.eu-central-1.amazonaws.com/Tanfolyam_abc5d54ae9.png)
![Videos](https://krono-cms-assets.s3.eu-central-1.amazonaws.com/Videok_815bee47b0.png)
Blog
![](https://krono-cms-assets.s3.eu-central-1.amazonaws.com/Oen_Felaldozonak_lenni_nem_gyengeseg_28a5f122e0.png)
Legyél büszke arra, hogy önfeláldozónak születtél!
![](https://krono-cms-assets.s3.eu-central-1.amazonaws.com/Magas_Eletenergia_35ce31286c.png)
Magas életenergiával élve sem könnyű
![](https://krono-cms-assets.s3.eu-central-1.amazonaws.com/Mivan_Engem_elhegytak_1c7caeae0b.png)
Ne akkor kapj észbe, amikor már elhagytak!
Ez a weboldal cookie-kat használ a felhasználói élmény fokozása érdekében